[70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
 - Egészen biztos. - mondja mosolyogva. - Hát jó. Akkor,mit szeretnél csinálni? - kérdezi tőle hallkan, pimasz mosollyal, miközben mégjobban hozzásimul.
|
 -Nem még nem akarok.*halkan mondtam, és csak öleltem.* -Biztosan vigyázni fogsz magadra?
|
- Nem lesz semmi bajom. Vigyázni fogok magamra, megnyugodhatsz - mondja kedvesen, majd egy puszit nyom a lány arcára.
- De most ideje lenne aludni, már későre jár.
|
-Sajnálom. *becsuktam az ajtót, odamentem hozzá és hátulról megöleltem.* - Nem akartam, neked fájdalmat okozni. Nem akarlak megbántani, és nem akarom, hogy bajod essék. *suttogtam a füleibe.*
|
Az arca rögtön felragyogott, amint meglátta Emilyt az ajtóban. Újra boldog volt.
- Köszönöm. - csak ennyit tudott kinyögni. A szívét szétvetette a boldogság.
- Kérlek, ne csinálj többet ilyet. Fájt, hogy elmentél.- mondta csöndesen.
|
*Meghallottam. Az eszem azt mondta, hogy menjek, a szívem pedig, hogy maradjak. Könnyes szemekkel felkeltem a padról és az ajtóig sétáltam, majd kinyítottam és az ajtóban álltam*
|
Csak egymagában ült ott, összetörve. - Kérlek, gyere vissza...- mondta kemény hangon, de hangjában tükröződött a fájdalom és a gyengeség. Nem számított rá, hogy Emily meghallja.
|
* Felálltam, de nem tudtam lépni. Inkább visszaültem és sírtam még egy sort. Nem bírta el a szívem azt a fájdalmat. Nem tudtam mi tévő legyek*
|
Már nem bírta tovább. Arca kifejezéstelen, semmi érzelem nem tükröződik rajta. Fejét lehajtja, de nem sír. Nem mutatja ki az érzelmeit, még akkor sem, ha belül már széthasítja a fájdalom. Nem az fáj, amit Emily mondott. Egyáltalán nem is bántotta meg ; csak nem érti, mért rohant el. Ahoz viszont már túl gyenge, hogy utánna menjen.
|
~ Miért? Miért vagyok ilyen hülye? Megbántottam. Pedig ő... Ő jelenteti nekem a boldogságot. A szárnyaimat.~*gondoltam mikor azon kaptam magam, hogy zokogok. Fájt, hogy úgy viselkedtem vele. Felhúztam a lábaimat és áttkaroltam őket. *
|
Csak ült ott, egymagában, kővé dermedve. ~ Mi van, talán rosszat mondtam? Mit rontottam el? Na ne, nem akarom elveszíteni...ő az egyetlen, aki jelent nekem valamit..~ Utánna akart menni, de nem volt képes. Nem tudott megmozdulni a fájdalomtól, amit Emily hiánya jelentett. Fájt, hogy nem ült ott mellette.
|
- Sajnálom.*pár könny szökött a szemembe, felpattantam és kirohantam az ajtón. Elsétáltam egy padig és leültem. Néztem az égen szálló madarakat*
|
- Nyugi édes, nem lesz semmi bajom. - suttogja, majd gyengéden átkarolja a lányt. - És ne gondold azt, hogy terhet jelent nekem, hogy vigyáznom kell rád. Tudod, én már régóta nem vigyáztam senkire...- mondja csöndesen, kicsit szomorkásan.
|
-Nem foglak csak úgy odaadni neki.*kissé felemeltem a hangom* - Nem hagyom...* mondtam és közbe lefejeltem az asztalt. Nem fájt. Inkább az fájt, hogy mindenkinek rám kellet vigyáznia. Vettem egy nagy levegőt.* Nem kérek köszönöm...
|
Egy percig gondolkodik. Elvégre, ha ő nem megy a közelébe, a vámpír úgy is megtalálja, tehát mindegy.
- Rendben. - mondja határozottan, és hosszasan a szemébe néz. - De te is ígérd meg, hogy máskor nem próbálsz megmenteni. Tudok vigyázni magamra. - mondja mosolyogva. - Kérsz még almát? -
|
* Csak bámulja az almát* - Igérd meg nekem... Nem mész a közelébe... * kiváncsian ránéztem*
|
Elmosolyodik, majd előveszi a kulacsát, és kortyol belőle, aztán elteszi.Zsebéből előhúzza a késeit, és ruhájával letörli róla a vért.
- Fujj..vámpírvér - mondja undorral teli hangon, majd letépi a ruhájából azt a részt amivel letörölte a vért, és eldobja. Leveszi fekete bőrkabátját, majd a szekrényéhez megy, ahonnan előkap egy hasonló kabátot, amit magára vesz, hogy ne félmeztelenül álldogáljon. Visszacsúsztatja immár tiszta kését a zsebébe, majd megtölti a pisztolyát és azt is visszarakja az övéhez. Újra visszaül Emily mellé.
|
-Tudom... És ezért nagyon hálás vagyok. * csak bámulja az almát, ahogy bebarnul*
|
- Csak miattad nem akarok. Nem bírnám ki, ha komolyabb bajod lenne. - mondja, majd melléül és mélyen a szemébe néz.
|
* Pislog rá nagy szemekkel, majd leugrik az asztalról* - De ha nem akarsz, akkor nem erő a disznotór. * feleltem, és mikor megettem az almát letettem az asztalra, és azt néztem. Letérdeltem az asztal elé és úgy néztem.*
|
[70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés